Regényünk főhőse, Galamb igen egyszerű figura. Vélhetően ő se gondolja életét értékesebbnek: biztosítást kötött magára arra az esetre, ha véletlenül meghalna hivatása közepette. Márpedig ő nagyon meg szeretne halni. Elszegényedett nemesi családból származik, a villájuk becsértéken felül volt terhelve hitelekkel. Hogy segítsen családja anyagi nehézségein, meg akar halni a nagy összegű biztosítás reményében.

A történet pörgős és mesterien kidolgozott, a szerkesztése nagyon következetes. Rejtő poénjai jó helyen és jókor hangzanak el, a fordulatok pedig a legkiszámíthatatlanabb pillanatokban érkeznek. Mikor Galambnak már sokadjára sem sikerül meghalnia, a feszültséget már vágni lehet, pedig még csak a regény felénél tartasz. Egy biztos: a könyv olvasását nem lehet abbahagyni.

A szereplők nagyon közel állnak az olvasóhoz, hiszen mindegyiknek van egy jellegzetes személyisége, amivel azonosulhatunk. Galamb önfeláldozó, kissé bohókás, de rendkívül talpraesett legény, hatalmas szívvel. Troppauer Hümér személyében egy figyelemhiányos, nem megértett művészt ismerhetünk meg, aki állítólag hasonlít Napóleonra. Kréta csak a légió hülyéjeként van számontartva.

Annak köszönhetően, hogy a cselekmény sok szálon fut, a szereplők több oldalát is megismerhetjük. Nem egyszerűen jó- és rosszként vannak kategorizálva, ezáltal egy-egy helyzetben mindkét félért izgulhatunk.

  • Itt az ajtó mellett, van egy pad, ülj le, fiam, és gyújts rá – mondta Finley a hülyének.
  • Alázatosan jelentem… Mire?
  • Egy cigarettára.
  • Jelentem: miféle cigarettára? Mert a közlegénynél nincsen cigaretta. – A szomorú esemény dacára Finley elnevette magát. Adott egy cigarettát Krétának.

A leírások pontosan képesek átadni az élményt, amit a szereplők átélhettek kalandjuk során. Az olvasó átérzi a hetekig tartó sivatagi vándorlás fájdalmait a tájnak, a környezeti hatásoknak, az emberi jellem megváltozásának, és a különböző betegségek megjelenésének valósághű leírása által, és azt a mérhetetlen örömöt is, mikor válaszlövést ad le az Aut-Taurirt, miközben a század össze akar omlani végelgyengülésben.

  • Azt hiszem, eltévedtünk…
  • Eh bien!… Sergent!… – kiáltotta egy rekedt hang durván Latouret-re. – Minek menjünk, mondják, hogy rompez… Rompez! A mindenségit neki! legalább dögöljünk meg békességben, hagyják lefeküdni az embert vagy leülni…
  • Majd rád sózok még egy golyószórót! Ostoba bleu! Estére megérkezünk…
  • Jól tudja, hogy eltévedtünk! Mondják meg becsületesen! Maga se hiszi, amit mond.

Pokoli volt. A tisztek maguk is érezték, hogy ez nem lázadás, ez az idegek csődje.

A könyv rendkívüli módon szórakoztatja olvasóját, fordulatos és egyben a maga módján vicces. Olvasása után az élmény örökké megmarad az emberben. Elsősorban az ifjúságnak ajánlom, de bármelyik korosztály számára élvezetes olvasmány. Aki viszont kedveli a kalandregényeket, annak kötelező, mondhatni alapmű.

 

Szöveg: Balogh Dénes (8.d)

Illusztráció: litera.hu

Feladat, korrektúra: Ujlaki Tibor