Úgy gondolom, hogy nem lehet biztosan megjósolni, mi fog történni, csak döntések és következmények vannak. Ami biztos, az az, hogy a világjárványnak van pozitív oldala is: kapunk egy esélyt a javításra, a kérdés az, hogy ezt ki tudjuk-e használni.

Az esszé az alábbi szövegrészletre reagál:

„A világjárvánnyal akár új esélyt is kaphatna a világ arra, hogy magát újra rendezze. Kapott egy tükröt, amiben megnézhetné magát, láthassa mi az, ami igazán fontos, mi az, ami nem. Mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Ki az, akire a bajban is lehet számítani, és ki az, akire nem. A középkori járványok elpusztították fél Európát, de – legalábbis néhány országban – utat nyitottak a felemelkedésnek és megszületett a polgárság, a reneszánsz. Lesz-e új reneszánsz ebből a válságból? Megváltozik-e a viszonyunk a valósággal, embertársainkkal, a munkával, a tőkével, a haszonnal, az egészséges környezettel, az élettel?” (Péterfy Gergely)

A történelem számtalan alkalommal bizonyítja, hogy egy globális csapás bekövetkezése áttörő felemelkedést és fejlődést vonhat maga után. Elindítja a javulást, és a világ a mélypontról tetőpontra juthat. Legmeghatározóbb példának Péterfy Gergely a reneszánsz korszakát említi: az előtte hatalmas erővel pusztító pestisjárvány adta a löketet a robbanásszerű polgárosodásnak, az új eszméknek. A pestis nélkül ez nem biztos, hogy bekövetkezett volna. Ettől még persze a mostani helyzet korántsem jó, és rengeteg problémával kell majd megküzdenie a világnak az elkövetkező időszakban. Lehet, hogy több ország gazdasági és/vagy pénzügyi válságba kerül majd, hiszen a járvány miatt szinte teljesen le kell állítani a kereskedelmet, a termékek gyártását, az exportot és importot stb. Ez nyilván hatalmas veszteségeket fog okozni mind az egyénekre nézve, mind együttesen egy-egy ország gazdaságára nézve. Emellett az egészségügy és az oktatás helyzete is nehéz, az előbbi óriási mértékű túlterheltsége és az elegendő felszerelés hiánya miatt, utóbbi a távoktatás megszervezésének és irányításának nehézségei miatt.

Ezen problémák ellen a legjobb mód szerintem az összefogás. Ilyen krízishelyzetben még az ellenséges feleknek is félre kellene tenniük nézeteltéréseiket, és a közös érdekekre koncentrálni. Nem akadályozni egymást az előrejutásban, hanem segíteni. Vannak helyzetek, ahol már nem a pénz vagy az egyének identitása a tét, hanem az emberi élet. Kérdés, hogy ezt mennyire képesek felfogni az emberek, de valószínűleg ha súlyosabbra fordul a helyzet, eljut a tudatukig. Mindenkinek ki kell mozdulnia a komfortzónájából, ez szerintem magától értetődő.

Az is kérdéses, hogy ráébredünk-e a mai valóságra és annak hibáira, valamint átértékelődik-e a viszonyunk mindehhez. Ahogyan Ady Endre is írja Rázd meg szívedet című versében:

 

„Jaj, most hallgatsz el, te, világgal megtelt

Mennynek megduzzadt, terhes ember-mása,

Sötéten szállongsz, vészharangod alszik

S önmagadnak vagy bús döbbenete.”

 

Ez a részlet szerintem találóan leírja a fennálló helyzetet. Vajon megtorpanunk-e a döbbent csendben egy pillanatra, vagy megyünk tovább előre, mintha semmi sem történt volna?

Az elmúlt időszakban a világ többségi részén nem kellett szembenézniük az embereknek ehhez hasonló problémával, így nagy részünk teljesen elkényelmesedett és elfelejtette, vagy nem is tudja, milyen átélni ezt. Az új generáció beleszületett ebbe a hosszú évek óta tartó békés időszakba, és ezt tartja normálisnak, pedig az elmúlt korokat nézve inkább ez a különleges. Úgy gondolom, hogy ez a túlzott jólét, amiben élünk, sokakkal el tudja feledtetni, sokakból ki tudja ölni az emberséges érzéseket. Ezért is tud hasznos lenni a világválság, így rá kell ébrednünk, hogy a sokszor természetesnek és szubminimumnak vélt dolgok egyáltalán nem azok. Továbbá viszonyunk a munkához, pénzhez, haszonhoz is átalakulhat. Ezek mind leértékelődnek, hiszen nem számít, hogy valaki milyen hatalmas tőkével rendelkezik, ha nem tudja hova befektetni, mert összeomlik a gazdaság. Ugyanígy a vírus ellen sem jelent védelmet a rengeteg pénz. Kivéve persze, ha valaki például lélegeztetőgép hiánya miatt vesztené el az életét.

De összességében egymásra vagyunk utalva, s pont ezért embertársainkhoz való hozzáállásunk is megváltozik: az emberi kapcsolatok, a barátság felértékelődik, és talán észrevesszük, hogy ez az, ami igazán fontos. A pénzzel ellentétben ezekre mindig lehet számítani, nem függenek a körülményektől. Az is kiderül, hogy kik azok, akik a bajban is mellettünk maradnak. Kik azok, akik akár saját és/vagy családjuk biztonságát is kockára teszik azért, hogy segíteni tudjanak másokon. Ez sok dologgal kapcsolatban felnyithatja a szemünket, és segíthet abban, hogy mostantól fogva jobban megválogassuk a társaságunkat. Egy ilyen helyzet mindenképpen közelebb hozza egymáshoz az embereket. Nyilván nem mindenki így reagál, és rengetegen vannak, akik agresszívvá válnak vagy pánikolnak, és felvásárolják a boltok teljes készletét. Ők azok, akik nem képesek másokra gondolni, csak saját jólétükre, s így az empátia hiánya csak nehezíti a helyzetet.

Végezetül: az egész élethez való viszony átértékelődése is lehetséges. Ez a csend és szünet arra is jó, hogy elgondolkozzunk életünkön, hogy mit csinálunk rosszul, és mit jól. Vajon újragondoljuk-e az élethez való alaphozzáállásunkat, és eszünkbe jut-e az, hogy sokkal jobban meg kellene becsülni minden boldog és szabad percet? Mindet, de különösen amit szeretteinkkel tölthetünk, egészségesen. Egy ilyen globális, egész világra kiható probléma megtapasztalása ráébreszt-e arra, hogy nem kellene annyit stresszelni a mindennapi élet apró, valójában jelentéktelen problémáin? Úgy gondolom és remélem, hogy bizonyos mértékben igen.

De az ember csak ember marad, ezért még ha rá is jövünk dolgokra, és elhatározzuk, hogy jobbá kell lennünk, könnyen elkényelmesedhetünk újra, és elfelejthetjük az elmúlt szorult helyzetet. A visszasüppedés a hétköznapi életbe és munkába nagyon egyszerűen elvonhatja minden másról a figyelmet. A kezdeti lelkesedés elhal majd, amikor ráébredünk, hogy mennyi dolgon kéne változtatni, kényelmünk rovására, és ez mennyi energiát és befektetést igényel. Dosztojevszkij szavaival élve:

„Lángolunk a legnemesebb eszményekért, csak éppen azzal a feltétellel, hogy maguktól váljanak elérhetővé… és főleg ingyen.”

Ettől még persze biztosan lesz, aki komolyabban kezdeményez és elindít változásokat, és akár sikerrel is jár. Zárásképpen:

„Ime, már megvan az egysejtű ember,

Él és mozog,

Gondolatokat nyújt ki magából

És visszahúzván kinyújtja újra,

Hogy valamivel is előbbre jusson.

Eddig vergődött, most már ténfereg,

De serény és így mindig erősebb lesz.”

(József Attila: Most a teremtés kezdetén vagyunk –részlet)

 

Lampert Anna 10. a

Fotó: Pixabay

Köszönjük Ujlakit Tibor tanár úr segítségét