A szerelmesek sokáig nem hittek a szemüknek. Csak ültek percekig, és igyekeztek felfogni a tényt, hogy újra együtt vannak, és épen láthatják egymást. Candide volt az első, aki megtörte a csendet. Halkan arra kérte Kunigundát, meséljen neki a palotában történtek utáni eseményekről. Kunigunda bólintott, majd feltartotta a mutatóujját, jelezvén, hogy várjon egy kicsit. Nehézkesen felkelt, és elindult a szoba egyik sarka felé. Candide csak most vette észre, hogy ahová a lány tartott, ott egy edény állt, benne vízzel és mellette egy ronggyal. A bárólány a vízbe mártotta a rongyot, és a bal csípőjét óvatosan megtörölte vele, messziről úgy látszott, mintha sebes lenne. Candide-nak most úgy tetszett, Kunigunda nem az a lány, akibe egyszer hajdanán a kastélyban beleszeretett. Haja szoros kontyba volt fogva, szeme sokkal okosabbnak tetszett; igazi nő volt abban a pillanatban.

Kissé úgy tetszett, mintha a két ifjú gondolatai között valami láthatatlan kapocs lenne. Kunigunda épp azon gondolkozott, mennyit változott Candide ezen a rövid időn belül. Sokkal leharcoltabbnak tűnt, mint a spanyolfal mögötti csók pillanatában. Furcsállta, de szerelme jelenléte mintha frusztrálta volna egy kicsit. A régi önmagára emlékeztette, és kicsit olyan volt, mintha egy falatnyit odacsempésztek volna a szobába a gyermekkorából. Úgy érezte, most jött csak rá igazán arra, mennyivel felnőttebb lett, amióta nem látták egymást.

A falon tükör lógott, és a lány késztetést érzett arra, hogy egy rövid időre belepillantson. Elidőzött tükörképén a tekintete. Szemöldökeit most vékonyabbnak, bőrét ráncosabbnak, haját ritkábbnak látta, mint eddig valaha. Búsan, de némi keserédes derűvel konstatálta; „Öregszem.”. Véletlenül hangosan mondta ki, pedig egyáltalán nem akarta. Candide mosolyogva sóhajtott egyet, jelezvén, hogy nem tartja ezt relevánsnak.

„Azért ezt így nem mondanám. Alig éltünk még valamicskét, előttünk a java.”

Kunigunda megfordult, és szerelme szemébe nézve elmosolyodott. Lassan visszabicegett, és leült Candide mellé. Kezét a vállára tette, hüvelykujjával megsimította, és megszólalt.

„Szeretnék neked mindent sorjában elmesélni, de aztán azt is jó volna hallani, hogy veled mi történt a kastélybéli szörnyűségek után!”

Candide bólintott, Kunigunda pedig belekezdett mondanivalójába. Lassan, halkan beszélt, hallatszott, hogy a sok szörnyűség nem volt valami jó hatással a lelkére és biztonságérzetére. Néha a hangja is elcsuklott, vagy meg-megállt a beszédben, de szerelme végig figyelmesen itta minden szavát. Amíg a lány mesélt, a levegő feszült volt köztük, de lassan feloldódtak, és már nem is egymás emlékeinek tűntek, hanem jelenbéli, biztos pontnak.

Szűts Anna (10. a)

*

Hétrészes sorozatunkban a 10. a osztály diákjainak írásait közöljük. feladatuk az volt, hogy Voltaire Candide című regényébe illesszenek be lehetséges, a szerző által meg nem írt fejezetet. A szövegekben csak az esetleg előforduló komolyabb hibákat javítottuk.

Köszönjük Ujlaki Tibor tanár úrnak az ötletet és a közreműködést!