A pódiumbeszélgetés során rögtön a közepébe vágtunk: megtudtuk, hogy Presser Gábor fiatalkorában arról álmodozott, hogy komolyzenével fog foglalkozni, de úgy fogalmazott, hogy “nem voltam koncertpódiumra való”, ami alatt arra gondolt, hogy nem volt repertoárja, ami egy koncertzongorista számára elengedhetetlenül fontos, viszont kiválóan improvizált. Beszélt a Beatles hatásáról, az Omega és az Illés szerepéről a hazai könnyűzenei élet formálódásában. Innen oda kanyarodtunk, hogy mekkora a felelőssége a fiatal tehetségek útjának egyengetésében a tanároknak, mentoroknak – és hogy bár gyakran és szívesen dolgozik együtt fiatal tehetségekkel, jobbára véletlenszerűen talál rájuk.
Érdekes kérdés volt, hogy pályája során vágyott-e inkább a civil életre. Ilyen pillanat nem volt, igaz, a hétköznapok gyakran unalmasak és a zenészekkel való bánásmód gyakran akár megalázó is lehet.
Presser Gábort a mai napig leginkább az előadó személyisége inspirálja az alkotásban – legyen az akár a saját együttese (mint annak idején az LGT), egy másik művészeti alkotás, egy utcarészlet vagy bármilyen apró motívum, de az inspiráció forrása nem mindig érhető tetten.
Mi került még szóba? Manapság leginkább színházi szerzőként “találkozik” a fiatalokkal. Az LGT-ben néha egymásnak feszültek az egók, néha tapasztalta, hogy a mindennapokban nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt együtt dolgozó tehetséges embereknek. “60 év zenei hordalékából” (ismét csak ő fogalmazott így) A padlás a kedvenc saját munkája. 14 éves önmagának azt üzenné, hogy próbáljon meg olyasmivel foglalkozni, amiben örömét leli – és ez tulajdonképpen meg is valósult, bár legalább 16-17 évesen észre kellett volna vennie, hogy inkább zeneszerző, mint zongorista.
A zenészek kissé tanácstalanok az AI előretörése miatt, mert egyre profibbak ezen a kreatív területen is – megjósolhatatlan az iparág és emberi szerzőinek (előadóinak?) sorsa. Nézői kérdésre szóba kerültek a Gyöngyhajú lánnyal kapcsolatos szerzői jogi történések (és megtudtuk, hogy legalább hétféle változata kering ma a világban a dalnak, egyfajta reneszánszát éli tehát), az ezzel kapcsolatos perről a gyógyszereit nem mindig szedő műmájerrel (ez nem idézet volt, ez a cikk szerzőjének szóhasználata).
