
– Még 1996 nyarán, a határhoz viszonylag közel, az egyik osztrák folyóra szervezett egy ismerősöm túrát. Nagyon büszke vagyok rá, hogy részt vehettem ez egyik első ilyen jellegű „felfedező” evezésen. Gyakorlatilag az első magyar csoport tagjaként indult a vadvízi pályafutásom – kezdi visszaemlékezését az utóbbi években egyre népszerűbb extrém sporttá vált vadvízi evezésbe beleszerető rutinos vadvízi túravezető, Pataki Zoltán.
– Mi fogott meg a vídvízi evezésben?
– Már az első vízre szállásunk is csodálatos élmény volt. Kezdetleges felszereléssel, neoprénruházat nélkül, de annál lelkesebben szálltunk vízre. Az ausztriai kaland után a Tátrai Nemzeti Park festői szépségű tájain eveztünk keresztül az áradó Bela patakon, ami szintén felejthetetlen volt. Ezen felül kiváló társakat ismertem meg és az utazások során számtalan kulturális értéket is megtekinthettünk. Ezek adták az alapot egy szenvedély kialakulásához.
– Miért döntöttél úgy, hogy túravezető szeretnél lenni?
– Több oka is van. Egyrészt szeretném minél több embernek megmutatni és megszerettetni velük ezt a remek, izgalmas extrém sportot. Másrészt fontosnak tartom, hogy az „utasok” megfelelő felszereléssel és maximális biztonságban élvezzék a kalandokat. Továbbá egyre ritkább az olyan munkahely, amely a természetben van és komoly sportértéket képvisel.
– Mikor vezetted életed első túráját?
– Valamikor 1998 tavaszán az ausztriai Salza folyón. Óriási felelősség egy csoportot levezetni, megfelelő tapasztalat és képzettség kell hozzá. Számomra hatalmas izgalommal és feszültséggel telt a 3 órás vízen töltött idő. Ha a vadvízi evezésre azt mondják, hogy adrenalinbomba, akkor a vadvízi túravezetés ennek 100-szorosa!
– Hogyan lehet valakiből vadvízi túravezető?
– Ahogy az imént már említettem, nagyon nagy a túravezetők felelőssége, hiszen akár egy ember élete is múlhat rajtuk. Ennek megfelelően magas szintű vadvízi evezős tapasztalatra és egy komoly vizsgára van szükség hozzá. A feladatokat elméletben és gyakorlatban is végre kell tudni hajtani. Ezek elsősorban a vízbe borult hajók visszafordításáról, emberek vízből való mentéséről és a biztonságtechnikai felszerelések készségszintű használatáról szólnak. Természetesen fontos a balesetek kezelése, az esetleges kisebb sérülések ellátásától egészen az újraélesztésig. További számos mozaikból áll össze a túravezetői feladat, egészen a meteorológiai alapismeretektől a pedagógiai, pszichológiai készségekig.
– Eddig hány vadvízi folyón vezettél túrát és ezek közül melyik a kedvenced?
– Igazán szerencsés ember vagyok, mert megadatott, hogy Európa számtalan folyóján evezhessek. Folyók, patakok helyett inkább országokat említek, néhányban természetesen több vízen is jártam: Ausztria, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Lengyelország, Románia, Németország, Törökország, Ukrajna még a háború előtt. Jártam egy úgynevezett vadvízi kajakos expedicióval Korzikán is, természetesen „utasok” nélkül, profi evezősökkel. A legnagyobb kedvencem az olaszországi Val Di Sole tartományban hömpölygő Noce folyó volt. Ezt 2001 nyarán eveztük meg, ráadásul az első magyar raft válogatott tagjakén jutottam el a gyönyörű, sziklákat szétzúzó folyóra.
– Milyen előképzettséget és felszerelést igényel egy vadvízi túrán való részvétel? Pontosan mi kell hozzá?
– A biztos úszni tudás és a megfelelő fizikai és pszichés állapot az alapfeltétele annak, hogy valaki részt vegyen a túrán. A túra előtt mindenki végighallgat egy balesetvédelmi és evezéstechnikai oktatást. Ekkor begyakoroljuk az estleges borulás utáni teendőket, a biztonságos úszást a vadvízen és a mentőkötél használálatát is. Ezalatt a túravezetők felmérik a csoport képességét és megjegyzik, hogy kik a legkevésbé rátermettek, kikre kell különösen figyelniük. Alapfelszerelés a neoprén cipő, kantáros alsó és felső, továbbá a bukósisak és az úszássegítő mellény. Ezeket és az evezőket mindenki megkapja a testsúlya, mérete szerint. Az evező azon kívül, hogy hajtja a raftot, biztonsági felszerelés is egyben. Csak ezek után indulhat a csoport, amelyet minimum egy-egy kajakos vezet és zár, illetve a raftokat irányító túravezetők felügyelik. A parton végig egy kísérőautó biztosítja túrát.
– Voltál már „szorult helyzetben”, volt már balesetetek?
– Mivel ez egy extrém sport, ezért nyilvánvalóan előfordulhatnak balesetek. Ezek általában kisebb ütések, zúzódások. Minden ilyen tevékenység normál esetben „túlbiztosított”, mi is a maximális biztonság felé igyekszünk a túráinkat pozícionálni. Sajnos azonban előfordul néha komoly szituáció is, ezek jellemzően emberi hibákból, figyelmetlenségből, felelőtlenségből adódnak. A jól képzett és felkészült túravezetők feladata ezeket megoldani, kezelni. Velem eddig szerencsére olyan helyzet nem történt, amit ne tudtunk volna megoldani a társaimmal.
– Milyen álmaid, terveid vannak a vadvízi evezéssel kapcsolatban?
– Szeretném továbbra is minél több emberrel megismertetni ezt a sportot, az igazi aktív élvényt, a víz, illetve a természet ősi erejét. Esetleg további, általam még nem ismert folyókat is felfedezni.
Pataki Botond (9.a)
Fotó: italy-adventure.com