Mindannyian emlékszünk még a 2020 márciusában ránk törő pandémiára. A betegségtől akkor vált igazán rémisztővé, amikor közvetlen környezetünkből is tragikus hírek érkeztek a járvány kapcsán. A következőkben egy olyan embert kérdezek, aki közvetlenül a frontvonalban élte át ezeket a vészterhes időket. Dr. Hertel Katalin Viktória az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet tüdőgyógyásza mondja el személyes tapasztalatait a Covid kapcsán.

– Hogyan élte meg ezeket a időket orvosként, valamint magánemberként?

– Sokáig nem tudtuk, mivel is állunk szembe. Mielőtt a betegség hazánkat is elérte, csak a világból érkező hírekből tudtunk tájékozódni a járvány hatásairól. Tüdőgyógyászként sokféle tüdőbetegséget ismerünk és kezelünk, de ennek a vírusnak a radikális terjedése és az általa okozott betegség olykor tragikus végkimenetele mindannyiunkat megdöbbentett. A védőoltás előtt, tekintve hogy még nem volt hatékony ellenszer azért is aggódtunk, hogy szeretteink körében elterjeszthetjük a kórt. Ilyen körülmények között nem volt könnyű dolgozni.

– Mennyiben változtatta meg ez a napi kórházi munkáját?

– Fizikailag és lelkileg is megterhelő volt, minden egyes betegvizsgálat előtt teljes védőfelszerelésbe öltözni és abban végezni a betegek ellátását. A betegek nem látták az arcunkat és mi se az övéket, így a személyes kontaktus mindkét fél számára hiányzott. Mivel a Covid-pozitív betegeket izolálnunk kellett a más betegségben szenvedőktől, több alkalommal kellett az egész osztályt betegestül, eszközöstül elköltöztetni másik épületbe. Emellett lelkileg is megviselt bennünket, hogy olykor nem tudtuk kedvezően befolyásolni a betegség lefolyását.

– A fordulópontot a védőoltások megjelenése jelentette. Mit éreztek, amikor felcsillant a remény a félelmetes kór megelőzésére és legyőzésére?

– Mindannyian nagyon megkönnyebbültünk az első hírek hallatán, melyek arról szóltak, hogy  úrrá lehetünk a betegségen. A védőoltások beadása több ezer személynek, valamint ennek koordinálása azonban ismét a munka teljes átszervezését kívánta tőlünk. Reggeltől késő estig, hétvégenként is folyamatosan oltottuk sorban az embereket.

– Ön, illetve kollégái elkapták-e a betegséget, és ha igen, ez hogy érintette?

– Kollégáimmal mindannyian elkaptuk a Covid fertőzést a járvány valamelyik hulláma alatt. Volt akinél enyhe, de másoknál súlyosabb lefolyású volt a betegség. A személyes érintettség mellett ez is nehezítette munkánkat,  mivel kevesebben tudtunk részt venni a betegellátásban.

–Jelenleg milyen gyakorisággal és milyen intenzitással fordul elő a betegség?

– A betegség kezelése ma is napi szintű feladat, de a korábbiakhoz képest jóval kisebb arányban fordul elő. Tünetei hasonlítanak más felső légúti vírusfertőzésekhez, azonban kétoldali tüdőgyulladás és légzési elégtelenség napjainkban a védőoltások hatásának köszönhetően szerencsére már nem fordul elő.

– Az ön véleménye szerint várható-e még ehhez hasonló világjárvány megjelenése a jövőben?

– Járványok mindig voltak, vannak, és sajnos lesznek is. Kérdés, mennyire tudunk úrrá lenni ezeken. Reméljük, hogy hasonlóképpen legyőzzük őket, úgy, mint az eddigieket.

Temesvári Lujza (9.a)

Fotó: un.org