De valóban így van? Szerintem mindegyikünk sokszor hallott ilyesmit a nagyszüleitől: ,,Bezzeg régen sokkal könnyebb volt az élet”. Ezért megkérdeztem a 82 éves nagymamámat, Blaskovits Évát, hogy neki miképp telt a fiatalkora és hogyan kezdte el felépíteni a saját életét.

– Milyen volt annyi idősnek lenni, mint én most?

– Az 50-es években? Vidéken laktam, Kókán, innen egy órára. Sokat járt össze a család. Iskola után mindig a barátaimmal játszottunk az utcán. De ugye én beleszülettem a Rákosi- korszakba. Ott a faluban nem volt olyan nagy szigorúság, de arra emlékszem, hogy mindig bekopogtattak este, hogy égnek-e a villanyok. Ezt azért ellenőrizték annyira, nehogy valami összejövetelt szervezzenek vagy összeesküvést tervezzenek az emberek.

– Mit dolgoztak a szüleid?

– Édesapám kádár volt, bort termelt, amíg édesanyám a nővérem és mellettem volt otthon. Mindig be kellett jelenteni, hogy mennyi borunk volt, hány tojást tojtak a tyúkok. Apukám is nagyon keményen dolgozott, hogy be tudjon szolgáltatni. A szomszédunkat el is vitték, börtönbe zárták, mert borjút vágott. Egyszer egy repülőgép zuhant a telkünkre és odaveszett rengeteg szőlőnk. Utasszállító gép volt, csak egy ember élte túl a balesetet. Apám kiszaladt és kihúzta őt a lángoló gépből, amiért cserébe szép selymeket meg ruhákat kapott. Előfordult az is, hogy a bort eldugtuk a szalma vagy széna közé a fészerbe, ahol az állatok takarmányát tartottuk. És akkor jártak a fináncok ellenőrizni.

– Fináncok?

– Igen, úgy hívták a szemlélőket. Volt egy hosszú tőrük, aminek vas volt a végén. Azt szurkálták a szénába meg a szalmába, és ahol koppant, ott megtalálták a hordókat. Hát nálunk is koppant. Valahogy anyukám mégis meggyőzte az őket, hogy ne vegyék el a bort. Attól a perctől kezdve minden héten jöttek hozzánk, és édesanyám kiszolgálta őket vajas kenyérrel meg kiflivel. Nekünk nem is jutott semmi az ételből.

– Akkor ti mit ettetek olyankor?

– Zsíros kenyeret.

– De hát az finomabb, nem?

– Persze, talán… a mostani gyerekeknek.

– Előfordult máskor is, hogy elrejtettetek valamit?

– Hát hogyne. A pincében is le volt falazva egy bizonyos rész, ahova krumpli meg répa volt eldugva.

– Mi volt az első munkád?

– 16 éves koromban kereskedő lettem egy kisboltban. És ki adta nekem a munkát? Hát a finánc úr, mivel a felesége ott dolgozott. Nagyon jól ment az az üzlet, sokáig voltam ott. Azután egy kocsmában dolgoztam. Hatalmas hasznot hozott. Egyrészt, mert voltak előadóink, akik hangszereken játszottak minden hétvégén. Másrészt mindig több habot töltöttem a korsóba, mint sört és ezért többet rendeltek az emberek.

– Mikor költöztél Budapestre?

– Budapestre? Hát az már odébb volt, amikor a férjemmel házasok voltunk és apukád megszületett. 1973-ban. Akkor már volt kocsink. Milyen kocsink volt? Ezt te is tudod.

– Fiat 500.

– Sárga Moszkvics, amire öt évet kellett várnunk. El is adtam, hogy ide tudjunk költözni. 68000 forintért vettem ezt a telket, ami akkor még nagyon soknak számított, és két-három évig építkeztünk. Vettünk fel pénz a banktól, volt olyan kedvezmény, hogy ha a kölcsön felét egyben visszafizetjük, akkor elengedik a másik felét. Nagyapád is örült a háznak. Ők azelőtt hatan voltak testvérek és elég szűkösen éltek otthon… Na már elég hosszú az interjú? Mert ha igen, akkor mennék levest melegíteni.

– Nem elég.

– …azután megint üzlet vezető lettem. Sikeres volt, de azután tönkre is tettek. Irigyek az emberek. Jártak sokan hozzám vásárolni az önkormányzattól, és az egyik vevőm fia ugyanúgy kereskedő volt. Kinézte magának az üzletet. Amikor a férjem kórházban volt, kiküldték a szemlészeket. Jöttek az adóellenőrök is és mindent átkutattak, hogy legyen okuk elvenni a boltot. Le is húzták a rolót. Teljesen padlóra kerültem, nem volt munkám. Közben a nagyapádat minden nap látogattam, mert kómában volt. Aztán az egyik nap, mikor mentem látogatni, átszállították őt és úgy tudtam meg, hogy el lett altatva.

Nehéz életem volt nekem is, mint régen az emberek többségének. Nehéz, de tanulságos. Most már könnyebbnek tartom a helyzetet. Igaz, én nem értek annyira ezekhez a kütyükhöz, mint ti, de sokat könnyítenek az életen. Néha túlságosan is. De mindent egyedül értem el, és ez jól esik. Semmit sem csinálnék másképp.

Filkor Izabell (9.a)