Megrendezésre került idén is a Vidám Napocska Társaság által szervezett télköszöntő 2024. december 13-án, pénteken. Ezt megspékelték egy társasjáték esttel is.
December 16-án a Fazekas is részt vett a több, mint 40 ezer karácsonyi ajándék gyűjtésében, az eseményt a Szeretetcsoki Jótékonysági Csokigyűjtés csapata szervezte. Ebben a
A Tudáshíd által szervezett pályaorientációs napon, december 7-én több tucat tematikus előadásra került sor. Annak a két előadásnak az összefoglalója következik, amelyre ellátogattunk.
A 9.a osztály opera iránt érdeklődő része – nagyjából a fele, szülőkkel kiegészülve – november 17-én részt vett az Operaházban a Turandot előadásán. Volt, aki
Réges-régen, amikor a világ még fiatal és vad volt, két testvér uralta a földeket: a Szél és a Tűz. Mindketten hatalmas erőkkel rendelkeztek, de különböző
Ezen a címen futottam bele ebbe az elképesztő előadássorozatba a közösségi médiában. Mivel mindig is érdekelt a történelem, gondoltam elmegyek és megnézem az első előadást.
Szeptember 10. és 26. között második alkalommal rendezték Budapesten a sakk egyik legnagyobb ünnepét, a sportági olimpiát. (Az első, 1926-os rendezésünkkor egyébként még nem számított
Sikeresen lezárult az „1001 történet nagyszüleink életéből” című nemzetközi eTwinning-projektünk, amelyet iskolánk Erasmus+ tevékenységéhez kapcsolódva szerveztünk meg. Célja az volt, hogy összehozzuk a diákokat és