A választásom Rómára és Makedóniára esett, mert szerintem érdekes ellentétei egymásnak. Sokan hasonlítják össze a Mongol birodalmat a rómaival, és jutnak arra a következtetésre, hogy a Mongol nagyobb, tehát jobb. De ahogy majd bemutatom, nem a méret a lényeg. A Római civilizáció egyszerűen időben sokkal nagyobb kiterjedésű, és a hatását még ma is érezzük. Ezzel szemben Nagy Sándor birodalma nem hogy egy évezredig nem maradt fönt, egy szűk emberélet után széthullott.Nagy Sándor különleges tehetségű hadvezér volt, szédítő sebességgel építette fel a birodalmát, ami hasonló sebeséggel is omlott össze. Az isszoszi csata i. e. 333-ban történt, és Nagy Sándor tíz evvel később, i. e. 323-ban halt meg, birodalmával együtt.

A Római civilizáció ezzel szemben i. e. 753-ban kezdődött, amikor a mítosz szerint Rómát alapították, és 476-ban omlott össze a Nyugatrómai birodalom. Ez így 1229 évet jelent, egyszerűen más nagyságrendnyi ideig létezett. A Római birodalom, Nagy Sándorral ellentétben nem erőltette rá a meghódított népekre a latin nyelvet[1][2], mégis fönnmaradt, mert egyszerűen rengeteg idő alatt ez a lassú asszimiláció is meghozta a hatását.

Fegyverzet

A római hadsereg fegyverzete nem mindig volt olyan egységes és minőségi, mint a mariusi reformok után, egykor olyan volt, mint a görög modell, minden katona saját maga szerezte be a felszerelését, illetve elsődlegesen civil volt, nem professzionális. A mariusi reformok után a katonák mind rendelkeztek egy scutummal, ami egy hatalmas, görbített pajzs, valamilyen loricával, mellvérttel, ami lehetett lorica hamata, láncing, lorica segmentata, az ikonikus szegmentált mellvért, vagy loricae squamatae, ami kisebb, pikkelyekre emlékeztető lemezekből állt. A rómaiak elsődlegesen egy gladius nevű kardot használtak, de az ütközetek előtt úgynevezett pilumokat dobhattak, illetve kiegészítő fegyverzetül pedig egy tőrt is hordtak.[3]

Ezzel szemben a makedónok kerek pajzsot használtak egy hosszú, 4,5-6 méteres szarisszának nevezett dárdával. Kiegészítő fegyvernek egy rövid kardot is viseltek. Így a fegyverzetük nagyjából a pajzs méretében és formájában, és a hosszú szúrófegyver használatában különbözött.

Hadsereg

Korai hadseregek

Mindkét hadsereg egy falanx-leszármazott volt, ahogy a hatalmas pajzsaik is mutatják, de ezentúl a harcmodor eltért. A latin hadsereg tért el leginkább a görög falanxtól, egy manipulus rendszert használtak, miután Scipio Africanus a pun háborúk alatt megreformálta, a „Nekik megyünk, azt majd meglátjuk” taktikát, ami tökéletesen működött a képzetlen, elsődlegesen civil katonák ellen Itáliában. A manipulus rendszer hasonlított a szolóni rendszerhez, abban, hogy a katona harci feladata a vagyonával változott. A három csoport a hadseregben a velites, a hastati és a princeps voltak. A velites a legkisebb vagyonú és felszerelésű katonákból állt, akiknek egy dolguk volt: lándzsát hajítani. Ezek után visszavonultak és átadták a helyüket a hastatinak, akik új katonák voltak de egészen gazdagok. A hastati addig küzdött, amíg ki nem fáradtak, vagy szükségük volt egy taktikai visszavonulásra, ekkor a princepsnek adták át a helyüket. A princeps volt a legerősebb része a korai római hadseregnek, ők voltak a legtapasztaltabbak és a leggazdagabbak. A korai formációjukat a rómaiak quincunxak hívták, ami hasonlít a mai dobókockákra.

Quincunx a mai dobókockán

Természetesen ez a minta végtelenül folytatódott, de csak végesen töltötték fel. Ez egyszerűvé tette a manipulusok cserélődését, illetve mozgását a hegyes-völgyes Itáliai tájakon, ahol egy merev phalanx nem tudott volna közlekedni. Volt még egy negyedik csoport is, mindezek után, a triarii, a legtapasztaltabb katonái Rómának, akiknek a fegyverzete és taktikája merőben eltért a többiéktől, inkább a görög hoplitákra hasonlítottak, mint Római társaikra. A triarii az utolsó esélye volt a hadvezérnek, a rengeteg tapasztalatuk és szokatlan felszerelésük segítette őket legjobban. Ez a taktika nagyon hasznosnak bizonyult, mert amikor az ellenség briliáns generálisának harcedzett katonái már törött lándzsákkal, esteleg végtagokkal próbálják újra összeállítani a phalanxot, akkor megérkezik egy teljesen kipihent, és a korábbiaktól merőben eltérő fegyverzetű és kiképzésű hullám, ami biztosítja a rómaiak győzelmét. Ha nem, akkor a triariira kerül a sor.[4]

„They were used as a last resort, and the Latin expression ‘ad triarios redisse’, or it has come to the triarii, became a general phrase meaning that something was in a desperate situation.”[5]

A makedón phalanx közvetlen elődje még Nagy Sándor előtt alakult ki, az pedig a hellászi phalanx volt, és ez se tért el sokkal az utódjától. A korábbi phalanx lándzsái csak 2-3 méter hosszúak voltak, de sokkal nehezebb pajzsot hordtak. A fontos különbség még a katonák munkaidejében volt, itt még elsődlegesen földművelők voltak, nem professzionális harcosok. Természetesen a hadseregek fejlettségét időben elcsúsztatva tudjuk felmérni egymáshoz képest, mert jóval a római hódítás kezdete előtt élt Nagy Sándor, így a római-makedón háborúkban még csak egy manipulusrendszer harcolt a makedón phalanxok ellen. Az ütközetekben jelentős hátrányt jelentett a rómaiaknak, hogy a kardjaik értelemszerűen rövidebbek voltak a szarisszáknál. A rómaiak előnye volt a makedón phalanx ellen, hogy a becsapódó pilumjaik megzavarták a phalanx számára létfontosságú rendet.

Kritikus innováció

A római hadsereg nagyon fontos reformjait Marius vezette be, elsődlegesen a professzionális katonákat. Ezen túl még egységesítette a felszerelést és eltörölte a szigorú felvételi feltételeket a hadseregbe, ezzel jelentősen megnövelve Róma haderejét. A nincstelen tömeg csak a katonáskodást látta kiútnak a szegénységből, és hiába volt ez egy veszélyes út, kifizetődött.

A makedón phalanx a továbbfejlesztése volt egy végső stádiumába jutott módszernek, már nem nagyon volt mit javítani rajta, mint ahogy azt a könnyűgyalogság elleni összevetésében is láttuk. A nagyon fontos fejlesztés viszont a fegyvernemek kombinálása volt, a hoplita nehézgyalogságot támogatta a lovasság, a könnyűgyalogság és az íjászok. A könnyebb fegyvernemek a phalanx oldalait, leginkább a jobbat védték, mert ott volt a legsebezhetőbb.

Kiemelkedő hadvezérek és uralkodók

A Makedón birodalomnak egyértelműen nagyon fontos hadvezére, és egyben uralkodója Nagy Sándor volt. Nagy Sándor, másik nevén III. Alexandrosz Pellában, Makedóniában született. Kiváló neveltetésben részesült, tanítója volt maga Arisztotelész is. Időszámításunk előtt 356-ban született, és i. e. 323.-ban halt meg. Hadvezéri és uralkodói karrierjének kezdete 16 évesen indult, amikor apja távolétte idejére kormányzónak nevezte ki, és lázadás tört ki. Alexandrosz már itt is megmutatta hadvezéri tehetségét, és mindössze húsz évesen, i. e. 336-ban trónra is lépett. Nem is annyira sokára, i. e. 333-ban megnyerte az isszoszi csatát, ezzel megkezdve hódításait. Nem sokkal később azonban meghalt (i. e. 323-ban).

A Római Birodalomban ennél egyértelműen sokkal több hadvezér és uralkodó volt, fontos volt közülük Publius Cornelius Scipio Africanus, Gaius Marius, és Gaius Julius Caesar. Publius Cornelius Scipio Africanus vezette be először a manipulusrendszert, ami a Római köztársaságot jól szolgálta. Életéről nem tudunk sokat, de a második pun háború során Afrikában hódított, mint ahogy az utolsó cognomene is mutatja. Gaius Marius a hadseregreformja miatt ismert, ami akarva-akaratlan lehetővé tette a polgárháborút. I. e. 157-ben született, i. e. 86-ban halt meg. Élete során hétszer is megválasztották konzulnak, ez egy szokatlanul nagy szám. A polgárháborúban a néppárt oldalán harcolt. Gaius Julius Caesar volt Tarquinius Superbus óta Róma első zsarnoka. I. e. 100-ban, Rómában született és i. e. 44-ben, Rómában halt meg. A Római Köztársaság Római Birodalommá való alakításának első lépéseit ő tette meg, de túl nyíltan, ezért politikai pályafutásának végét egy tőrdőfés jelentette, i. e. 44-ben, március idusán.

Összegzés

A Római civilizáció és Nagy Sándor birodalma bizonyos szempontból szöges ellentétei egymásnak. Róma egy évezredes kultúra, ami még az államformáit is túléli, és egész korokat határozott meg a bukása, míg a Makedón birodalom kevésbé. Nagy Sándor birodalma térbeli kiterjedésben megközelíti a Római civilizációt, ám időben a közelébe sem ér. Ez azért történt, mert az egyes birodalmak “fenntarthatósága” eltér. Míg Alexandrosz hadjáratait járta, addig Róma örök útjait és jogrendszerét építette, amik miatt sokkal tovább fönnmaradt, még ezt az esszét is a latin ábécével írom.

Gazdag Ferenc 9.b

Köszönjük Szabó Márta tanárnő közreműködését!

Források:

[1] https://onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1002/9781444343397.ch30

[2] https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_gorog_romai_tortenelem/ch03s04.html

[3] https://www.unrv.com/military/legion.php

[4] https://www.unrv.com/military/roman-republican-legion.php

[5] https://www.unrv.com/military/roman-republican-legion.php