A mobiltelefon egykor arra szolgált, hogy bárhol, akár az otthontól, irodától távol, tudjanak beszélni egymással az emberek. Mára viszont a szerepe megváltozott. Sokan kórosan sok időt töltenek vele, és észre sem veszik, de kialakul egyfajta addikció a készülék, illetve az ezzel végzett tevékenységek irányába. De milyen trükkökkel éri el, hogy függővé váljunk tőle? És ez, hogy hat a mi mentális egészségünkre?

A legfőbb cél, hogy dopamintermelésünket asszociáljuk (?) az okostelefon használatával. A dopamin egy hormon, amely az agy jutalomközpontjait aktiválva kellemes érzést okoz. Amennyiben egy tevékenységet dopamintermelődés kísér, akkor azt újra és újra, egyre gyakrabban elkövetjük az örömérzet megszerzéséért.

Amikor elővesszük a telefonunkat, általában nem tudjuk, hogy a legutóbbi megnézés óta nem kaptunk-e éppen egy kedves üzenetet, vagy nem szembesülünk-e valamilyen jó hírrel. A megerősítés, és vele az örömérzet, kiszámíthatatlan időpontokban és kiszámíthatatlan mennyiségben érkezik. A mobil által használt változó idejű és a változó arányú megerősítési terveket a nyerőgépek is használják, hogy az áldozat újra és újra visszatérjen a foglalatossághoz, hiszen sosem tudhatja, mikor kapja meg a megerősítést. Hiába az újabb és újabb vereség, a játékos dobálja az újabb érméket a gépbe, hiszen „most már össze kell jönnie ennyi idő/próbálkozás után”. Az okostelefon pont ugyanígy működik. Addig, amíg nem kapunk megerősítést, újra és újra elővesszük, majd a megerősítés felett érzett kis öröm után a kör újrakezdődik.

A másik ok, a Fomo-szindróma, vagyis „fear of missing out”, ez egy olyan jelenség, amikor azért nézegetjük rendszeresen készülékünket, mert félünk, hogy ha nem tesszük, akkor lemaradunk valamilyen remek lehetőségről vagy hírről, és emiatt valamilyen hátrány ér minket. Ezen kívül a saját elménktől való félelem is egy lehetséges  magyarázat. Hiszen amennyiben egy kis időre feltűnő ingerektől mentes környezetbe kerülünk és gondolataink lecsillapodnak, óhatatlanul is felmerülnek saját tudattartalmaink – ezek pedig lehetnek ijesztőek és szorongatók. Az okostelefont görgetve figyelmünket a képernyőre koncentrálhatjuk, így elmenekülhetünk ezen tartalmakkal való szembenézéstől – legalábbis egy darabig.

Mobilunk túlzott használata negatív következményekkel jár: mind kognitív képességeinkre (memória, koncentrált figyelem), mind szociális életünkre (telefonnyomkodás társaságban az interakció helyett) mind testünkre (mozgásszervi panaszok) hatással lehet. Érdekesség, hogy az okostelefon-függőséget a pszichodiagnosztikus rendszerek viselkedészavarokként, nem pedig függőségként állítják be. Az utóbbi kategóriába a szerabúzusok (például alkohol és drogok) tartoznak, és eddig egyetlen viselkedési addikció, a szerencsjáték-függőség került be.

Jó hír, hogy e viselkedészavart okozó tényező megszüntethető, használata csökkenthető. Legfontosabb elemei a fokozatosság és a tudatosság. Létfontosságú, hogy legyen egy megfogalmazott célunk, hogy hova akarunk eljutni. A leszokási program négy szakaszból áll:

  1. Az okostelefonunkkal való kapcsolat felmérése, a leszokásra való elhatározás: lényege, hogy felmérjük, pontosan milyen viszonyban állunk a telefonnal,

milyen hatásait érezzük az életünkre, és miért akarjuk csökkenteni a használatát

  1. A telefonhasználat egyre erősebb korlátozását tűzi ki célul
  2. A saját, telefonmentes életünk felépítésére és a telefonpótló megoldások megtalálására koncentrál
  3. Majdnem végleges szakítás, amikor az okostelefont csakis célirányosan használjuk, és egyetlen percet sem töltünk vele feleslegesen

A függőség mellett a netes bántalmazás is egy megoldandó probléma. Definíció szerint akkor valósul meg, ha valaki az interneten, az okostelefont vagy más digitális eszközt arra használ, hogy szöveges üzenetet, posztot, képet, videót juttasson el valakihez azzal a szándékkal, hogy megsértse, bántsa, megfélemlítse vagy megalázza. A zaklatásnak egyrészt erős, negatívan befolyásoló hatása van, az áldozat nem tudja élni a mindennapi életét a zaklató tevékenységének következtében – például mert állandóan félelemben vagy bizonytalanságban él. Másrészt az effajta piszkálás nem feltétlenül szabályos időközönként, de ismétlődik, a bántalmazó rendszeresen visszatér az elszenvedőhöz.

Az cyberbullying súlyosabb, mint a fizikai vagy lelki erőszak, hiszen a virtuális felületeken a zaklatótól nem lehet fizikailag eltávolodni, a bántalmazás nem szűnik meg. Gyakran a sértő személy anonim módon, arctalanul tesz bántó megjegyzéseket különböző közösségi oldalakon, vagy egy általa készített előnytelen fotót, esetleg montázst oszt meg a zaklatás elszenvedőjéről. A képeket bárki lementheti, és bármikor újra feltöltheti különböző felületekre. Ráadásul, ha valakit nyilvános felületen zaklatnak, nem lehet pontosan megmondani, hogy hányan látták a posztot, így az ezzel járó megalázottság érzése sokkal fájdalmasabb lehet, ha még azt sem tudni, pontosan kikhez jutott el. Az áldozat leggyakrabban önmagát okolja vagy véli hibásnak. Olyan tulajdonságai lehetnek, vagy olyan gyengeségeket, hibákat emel ki a támadója, amik valóban jellemezhetik őt. Még ha ez nincs is így, a sulykolás és a sorozatos bántalmazás elhitetheti vele, hogy a zaklatónak igaza van.

A háborgatások súlyos károkat okozhatnak az elszenvedőben. Az online zaklatás – mivel a gyerekek körében a leggyakoribb – rossz érzéseket kelt bennük, aláássa az önbizalmukat, az önértékelésüket, súlyos esetben meglévő barátaiktól is elszigeteli őket. Feszültté válhatnak, a folyamatos stresszhelyzet és az, hogy nem élhetik a megszokott, hétköznapi életüket, kihatással lehet a teljesítményükre. Az is előfordulhat, hogy még a szülőkkel való bizalmi viszony is felbomlik. A feszültség hosszú távon egészségkárosító hatású, mentális, pszichés betegségekkel és valódi fizikai tünetekkel is járhat. A megoldás kulcsa főképp a szülők kezében van. Elsődleges lépés a beszélgetés beiktatása, hogy az internetről való társalgás jelen legyen a családok mindennapjaiban, a gyerekek azt érezhessék, hogy nyugodtan megoszthatnak bármit a szüleikkel, nem lesz részük elutasításban. Ha a gyereket már zaklatják, arra kell bátorítanunk, hogy beszéljen a problémájáról. Mellette kell állnunk, támogatnunk kell őt, és közösen kell megoldást találnunk a helyzetre.

Mindezek után fontos leszögezni, hogy az okostelefon egy fantasztikus eszköz, a megfelelő keretek közt használva. Másrészt pedig észre kell vennünk, hogy a világ sokkal szebb, sokkal látványosabb, mint mi azt hinnénk, ezért jobb azt felkutatni,mint más magánéletét az interneten.

Lu Jia (9.a)

 

Felhasznált irodalom:

https://mindsetpszichologia.hu/digitalis-detox-i-resz-igy-tesz-fuggove-az-okostelefon

https://mindsetpszichologia.hu/digitalis-detox-ii-resz-igy-szabadulj-a-telefonfuggosegtol

https://unicef.hu/cyberbullying

https://fearofmissingout.hu/online-bantalmazas/az-online-bantalmazas-ezer-arca