Hogy őszinte legyek, nem tudtam, hogy kezdjek neki ennek a feladatnak. Átnéztem a dokumentumokat, elolvastam őket. Volt, amivel egyetértettem teljesen, és akadt olyan is, amivel nem tudtam azonosulni. Sokáig azt sem tudtam, hogy érvelést vagy összefoglalót írjak róla. Aztán beugrott, hogy ez a téma nem idegen.

Nap mint nap én is használom az említett alkalmazásokat, néha sajnos túl sokat is. Átlagosan a képernyőidőm (szórendcsere!) napi 6-7 óra. Próbálok ez ellen tenni, de nem megy olyan könnyen. Töröltem már le alkalmazásokat, állítottam be olyat is, hogy csak napi 1 órát használhatom őket, de nem vált be. Egyszerűen, amikor megláttam az értesítést, úgy éreztem, hogy nekem ezt most muszáj megnézni, mert lehet, hogy lemaradok valami olyan dologról, amire csak egy lehetőség van (pl. nyereményjátékok stb.) Elteltek hetek, hónapok, de nem nagyon változott semmi. Volt olyan nap, amikor az átlagosnál sokkal többet használtam az adott appota (kb. 10-11 órát), de történt olyan is, hogy alig használtam, a képernyőidőm nem lépte át a 2 órát. Aztán a hírekben, és internetes portálokon megláttam, hogy a Netflix-re kijött egy olyan című film, hogy Social Dilemma. Gondoltam, hogy megnézem én is, nincs mit vesztenem. Így egy szombat délután, amikor már nem kellett tanulnom, leültem a TV elé, és belekezdtem a filmbe. Az első tíz perc nem tetszett, szinte tagadtam magamnak, hogy ilyen létezik. Mikor vége lett a filmnek, nem tudtam nagyon semmit csinálni. Rádöbbentem, hogy ez a film részben rólam is szólt. De egyaránt minden olyan gyerekről/emberről, akinek van telefonja, hiszen ha rendelkezünk ilyen elektronikai eszközzel, elkerülhetetlen, hogy akár csak 1 ilyen alkalmazást ne használjunk napi szinten, pl. e-mailt. Odamentem a telefonomhoz, és kikapcsoltam. Egy teljes hétig nem használtam a telefonomat. Az elején nehéz volt, mindig fel akartam venni, de erőt gyűjtöttem és kibírtam. A végére nem is hiányzott. Sokkal több időm maradt magamra. Olvastam, elmentem sétálni, és még a tanulásban is hatékonyabb voltam, nem volt, ami elterelte a figyelmem, és így az átlagosan 1-2 órás tanulásom, maximum fél órában kimerült, és meg hatékonyabb is volt, mint azelőtt. Azóta, szerencsére sokkal kevesebbet használom a telefonomat, a képernyőidőm nem haladja meg a 4-5 órát, ami még mindig rengeteg, de számomra hatalmas fejlődésnek számít. A filmben leginkább az fogott meg, hogy akármennyire nem akartam magamnak bevallani, tudtam, hogy a filmben szereplő gyerekek helyébe én is kerülhettem volna. Ugye beszéltünk róla órán, hogy vannak azok az emberek, akik már annyira függők, hogy nem bírnak úgy utazni egy megállót a villamossal, hogy ne néznének rá a telefonjukra. Itt felhozták azt az érvet, hogy az adott ember lehet ,,dolgozik”. Szerintem, ez túl nagylelkű feltételezés. Aki ráfüggött ezekre a dolgokra, az nem dolgozik rajta, hanem az idejét fecsérli, mások képeit nézegeti Instagramon/Facebookon. Természetesen akad olyan is, aki tényleg az e-mailjeire válaszol, de az biztos, hogy sokkal kevesebb, mint az, aki játszik, vagy éppen aFacebookot görgeti. A filmben találhatunk rengeteg olyan idézetet is, ami elmondja az igazságot. Szerintem, sokan azért nem értenek vele egyet, mert nem merik bevallani maguknak, hogy ők is ilyenek. Nem bírják elfogadni, hogy a film részben róluk is szólt. Úgy gondolom, ennek sok köze van az egóhoz. Ha valaki nagyon magabiztos, akkor nem fogja elfogadni, hogy ő is függő és változtatni kell rajta. De említsük meg a közösségi média előnyeit is. Sokkal könnyebben tudunk kapcsolatba lépni emberekkel, mint régebben. (Persze ez egyben hátrány is, hiszen ebből könnyen át lehet csúszni zaklatásba, és így tovább…) Egy másik előny emellett, hogy könnyen rá lehet keresni dolgokra, nem kell elővennünk 10 tankönyvet, hogy kiderítsük, mikor volt II. Ferenc trónon.

Összességében a hálózati kommunikációnak van pár előnye, de sajnos több a hátránya. Ha az ember tudja magát korlátok között tartani, és nem csúszik át szélsőségekbe, akkor egy jó dolog. Mindig törekedjünk arra, hogy megtaláljuk az arany középutat.

Tóth Dániel (9.a)