Kezdetben volt a semmi. Vagyis hát ez a semmi nem teljesen semmi volt, mert a kellős közepén állt egy ajtó. Nem volt benne semmi különös, teljesen egyszerű volt, kilinccsel, kémlelőnyílással, sőt, még egy pár kisebb karcot is lehetett rajta találni, ha alaposan megnéztük. Ezekről senki nem tudta hogyan kerültek oda, de ki is tudhatta volna, hiszen az ajtón kívül semmi nem volt sehol.

Vagyis egészen addig, amíg arra nem sétált egy ember. Amint meglátta az ajtót megtorpant és értetlenül nézett, hiszen még soha nem látott mást, csak a nagy semmit maga körül. Nem tudott továbbmenni, mivel egy akadály állta el az útját, de lenyomni sem tudta a kilincset, mert ilyet még soha nem csinált senki előtte. Sőt, megkerülni sem kerülhette meg, mert mégiscsak, ki kerül meg egy ajtót? Senki. Hát pont ez az.

Az ember csak állt és állt, gondolkozott és gondolkozott, elvégre övé volt a világ összes ideje. Valami nagyon elkezdte zavarni a szemét. Pislogott egyet, pislogott kettőt, de a kellemetlen érzés csak nem akart elmúlni. Az ajtóra nézett, és látta, hogy a kémlelőnyíláson keresztül egy vékony fénypászma szivárog be a sötétségbe. Odalépett, megpróbált bekukkantani, de a nagy világosság elvakította. Könnyezve tántorodott hátra.

Nagyon felcsigázta, hogy végre érzett valamit, annak ellenére, hogy nem volt jó ahogy sajgott a szeme. Többet akart. Megtapogatta az ajtó keretét, végighúzta az ujjait a karcokon, és még a kilincsre is rámarkolt, de ahhoz már nem vot elég bátorsága, hogy lenyomja. Valami megmagyarázhatatlan visszatartotta ettől az egyszerű mozdulattól. Talán a félelem, mert senki más nem csinálta még előtte. Talán a bizonytalanság, mert nem tudta mi van az ajtó mögött. Talán nem akarta elengedni a reményt, hogy képes egyáltalán kinyitni, és nincs zárva. Mondjuk, mivel soha nem látott még ajtót, valószínűleg azt sem tudta, hogy egy ilyen szerkezet zárható, úgyhogy nem hinném hogy ezen aggódott.

Hirtelen egy érintést érzett a vállán. Megfordult, de nem állt senki a háta mögött. Hogy is állhatott volna, hiszen rajta és az ajtón kívül csak a nagy semmi volt körös-körül. Vagy mégsem? Nekiiramodott, és lenyomta a kilincset. Nyikorgás hangja hasított a csöndbe. A füléhez kapott, mert az éles hang sértette a hallását. Valami hideget érzett az arcán. Megborzongott. Finom szellő fújdogált át a frissen támadt nyíláson.

Óvatosan közelebb lépdelt, majd szélesebbre tárta a rést, hogy jobban lásson. Az ajtó mögött nem volt semmi. Kimondhatatlanul meglepődött. Nem értette, vajon honnan jött a fény, a hideg, a szél. A sokktól térdre esett és elkezdett zokogni.

Amikor végre megtörölte a szemeit a sok sírás után, érezte, hogy valami megváltozott. Felfelé tekintett, és a láthatáron megpillantott egy halvány derengést. Nedves talaj volt a lába alatt. Belemarkolt a földbe, és hagyta, hogy leperegjen az ujjai között. Feltápászkodott, majd elindult arra, amerre eredetileg is tartott. Léptei nyomán mindenhol élet sarjadt a semmiből. Lassan maga mögött hagyta az ajtót és minden mást, csak ment a fény felé.

Egy érintést érzett a vállán. Megfordult, de ezúttal állt is ott valaki. Egy másik ember. Hihetetlen boldogság járta át minden tagját. Késztetést érzett arra, hogy szorosan átölelje társát, de a másik tette meg előbb. Csak álltak ott ketten. Nem siettek sehova, övék volt a világ összes ideje.

Teremtés Természet Isteni nemzedékek Istenek feladatai Ember
A teremtés folyamatát az ajtó kinyitása indította meg. Ez hasonló jelentőségű esemény, mint például az indiai mitológiában Visnu ébredése. Valamint maga az ajtó hasonló a japán mitológiában a semmibe eldobott lándzsához. Az első ember lépteinek nyomán sarjadt az élet. Igaz, hogy nem a estéből vagy a könnyeiből jön létre valami, de elég hasonló az egyiptomi vagy a germán mitológiában látottakhoz. Lényegileg nincs kimondva, hogy lenne akármilyen istenség, de lehet, hogy az első érintés valamilyen természetfeletti lénytől származott. Itt a lehetséges istenség feladata csak egy érintés volt, amivel arra ösztönözte az első embert, hogy nyissa ki az ajtót. Az első ember attól a pillanattól létezett, amitől az ajtóhoz sétált. A többi ember az ő lépteiből sarjadt, mint minden más élet. Ezt ahhoz hasonlítanám ,mint amikor a Bibliában Ádám oldalbordájából teremti meg Isten Évát.

 

Szerző: Mártha Mihály (9.a)

Fotó: mymodernmet.com (Surreal Door to Nowhere Spotted in the Alps)