Mikor megérkezett a hír, miszerint Bizánc a törököké, tudtuk, hogy Magyarország következik, de akkora hadseregre, amivel megtámadtak minket, senki nem számított.

Vagy százezer katona indult meg felénk, és első célpontjuk szülővárosom, Nándorfehérvár volt. Hogy a szultánt idézzem: „Reggelimet Nándorfehérváron, ebédemet Budán, vacsorámat Bécsben fogom elfogyasztani”. Még a pápa is aggódott értünk, hát elrendelte, hogy a keresztény országokban déli tizenkét órakor harangozzanak értünk. Nekünk kellett megállítanunk őket, különben Buda, és vele együtt az egész ország a töröké lett volna.

Amint a sereg a közelbe ért, családommal és a többi városlakóval együtt bemenekültünk a várba. Ez július hónap negyedik napján esett meg. Szilágyi Mihály úr elszállásolt minket, mi meg részt vállaltunk a munkában, főztünk, felszerelést cipeltünk, igyekeztünk kiszolgálni a katonákat, hiszen ha ők keserűek, biztos elbukunk. Mikor a török körbevett minket, pusztán hétezer katona volt a várban. A török nem véletlenül vette biztosra a pusztulásunkat. A várfal hamarosan lyukasra szaggattatott az ágyúgolyók által.

Már július 14-e volt, mikor megérkezett az ország kormányzója, Hunyadi János is, tizenkétezer katonával. Hamar észrevette a törökök hibáját: a folyóinknak csak egyik oldalát szállták meg. Egy jól kiválaszott pontra épített állással szétlőtte a törökök hajózárát, és bejutott hozzánk, a várba.

Még 22-én is ostromolták a várat, ekkor kezdték  meg a végső támadást. Mi, egyszerű parasztgyerekek elbújtunk a vár mélyén, így csak elbeszélésből hallottam a következőket.

A törökök egyre beljebb és beljebb jutottak. Egyszer még egy zászlóvivő is elérte a tornyot, és ki akarta tűzni a török zászlót, de egy honfitársunk, Dugovics Titusz nem tűrte ezt, és inkább feláldozta életét: lerántotta a törököt, és a mélybe zuhantak.

Ez viszont csak pillanatnyi hőstett volt, a csata még javában dúlt. Már a katonáink se bíztak a győzelemben, mikor megjelent a ferences testvér, Kapisztán János úr, akit harmincezres keresztes hadsereg követett. Gondolkodás nélkül átkeltek a folyón és megtámadták a török táborát. Amíg a török velük foglalatoskodott, Hunyadi kormányzó úr kitört emberei élén a várból, és első dolga az ágyúk tönkretétele volt, hogy az ostrom semmiképp se folytatódjon. A folytatásra viszont esélyt se adott: rövid, de véres harccal legyőzték és megfutamították a törököt.

Amint ezt a Szentatya megtudta, nagy meglepetésében nem törölte el a harangszót, inkább kihirdette, hogy onnantól a magyarok dicsőségére harangozzanak.

 

Szöveg: Mezey Dorottya 9.c

Illusztráció: internet

Köszönjük Foki Tamás tanár úr közreműködését!

Mi volt a feladat?

Egy szemtanú beszámolója a nándorfehérvári ostromról (János ferences szerzetes a várban volt, ott sok mindent látott, hallott, tapasztalt. Használd a könyvön kívül a térképet, Thuróczyt, mint forrást, esetleg a déli harangszóról szóló beszámolót. És persze az internetet!)