Hogy, hogyan tudtam meg, hogy e-oktatás lesz? Reggel 6.30 volt és épp a zuhany alatt álltam, hogy elérjem 7 órás buszt, amikor bátyám álmos zavarodottsággal a szemében bekopogott és közölte: az operatív törzs bejelentette, hogy online oktatással fogunk tanulni.
Eleinte nem hittem neki, de végül azt mondtam magamnak, hogy ha csak szórakozik velem, akkor is lóghatok egy napot a suliból szóval visszafeküdtem és délig aludtam az első napokban csak játszottunk, fociztunk a testvéreimmel, sok filmet néztünk, amíg egy napon el nem indult az első online óra, amiről nem tudtam, így természetesen nem vettem részt rajta. Innentől egyenes volt az út lefelé, hamar rá kellett jönnöm, hogy ez olyan összeszedettséget és technikai feltételeket igényel, amire még nem vagyok felkészülve.
Az első napokban nem volt túl nagy a terhelés, így kiélvezhettük, hogy nincs iskola. A tanárok mindannyian különböző helyekre töltötték fel az anyagot, amit emailben is elküldtek. A levelekhez tartozó fiókom, amit eddig nemigen használtam, lefagyott. Azoknak a tanároknak, akik csak ott küldték az anyagot – amit így meg se – még visszajelzést sem tudtam küldeni. Nem volt hol visszajeleznem és azt sem tudtam, hogy lemaradtam valamiről.
A másik kedvencem az eddig közgyűlöletnek örvendő Kréta rendszer volt, amihez nem volt azonosító jelszavam, mivel anyukám az iskola első napján belépett és megváltoztatta. Abban a pillanatban, amikor ez tudatosult bennem, nem hittem, hogy lesz bármi is az online oktatásból.
Egy héttel az e-oktatás bejelentése után a Microsoft Teams lett a hivatalos platform és egy vékonyka kis reménysugár látszott, hogy kapunk rendezett anyagot és egy rendes naptárt, amiben minden online óránk benne van. Elindult hát a tanítás, de még mindig piszkosul élveztük, hogy nem kell az iskolába bemenni. Az órákhoz, természetesen, hozzá kellett szoknia a családnak, eleinte előfordult, hogy apukám fürdés után egy szál törülközőben bejött óra közben és megkért, hogy terítsek meg a reggelihez. Máskor az öcsém rontott rám és kezdett kiabálni, hogy miért nem kapcsolok be neki mesét a televízióban. Szép lassan kezdett kikristályosodni a rend, nem volt sok tanulnivalóm, de a hatékonyságom az iskolához képest igencsak leromlott, így nagyon sok időt vett igénybe egy könnyű feladat is, egy nehezebb feladatot első elolvasás után nem is feltétlenül értettem. Belekezdeni, egy olyan munkába, amiről tudom, hogy sok időt vesz majd igénybe, eleve nehézséget okoz, mivel tudom, hogyha leülök és elkezdem, akkor sokáig ott fogok ülni a feladat fölött.
Három héttel a Teams megjelenése után az iskola elkezdett teljesen összeállni: a rendszerben lévő naptárba belekerültek azok az órák, amik más felületen voltak megtartva, beállt fixen, hogy melyik tanár melyik platformra tölti fel az anyagot, és hogy ki hogyan tolerálja a késéseket. Ha a korábbi lemaradásokat bepótolnám, akkor akár folytatódhatna is a tanítás jövőre ugyanígy. Viszont az osztálytársaim nagyon hiányoznak és a testmozgás hiánya is meglátszik. Szóval kisebb változtatásokkal, de akár lehetne ez az oktatás jövője is.
Például, ha kitalálnának egy programot, ami lehetővé teszi a testnevelés, rajz- és énekórák valós idejű megtartását, akkor véglegesen át lehetne állni az online oktatásra, még ha ez sok pozitívum mellett negatívumokkal is járna. Például, nem feltétlenül lenne akkora hiány a pedagógusokból, hiszen egy tanár akár több száz diákot is taníthatna és sokkal több szabadidejük lenne a diákoknak, amit sportolásra vagy pihenésre fordíthatnának. Így akár több és átfogóbb lehetne a tananyag és jobban el lehetne osztani, akár évekre lebontva, és minden tantárgyat a lehető legmagasabb, de még nem túl nagy óraszámban lehetne tanulni. Ellenben sokat rontana a szociális élet minőségén, hiszen ha a gyerekek nem találkoznának senkivel délelőtt, egészen elszigetelődve, szociális ingerek nélkül nőnének fel, valamint egészségügyi szempontból sem lenne előnyös a tljesen online oktatás, hiszen a szórakozás is a virtuális irányba halad, ezért a nap minden percében a képernyőt kellene nézni, ami nagyon károsítaná a szemet.
Azért jó offline is lenni!
Mikor voltál utoljára offline, minden elektromos kütyü, közösségi oldal, internet nélkül, mikor töltöttél utoljára huzamosabb időt okostelefonos alkalmazásoktól és játékoktól mentesen? Az otthoni karantén mindenkitől megköveteli, hogy egész nap elérhető legyen, még jobban, mint eddig.
„Olyan életet élünk, amely másból sem áll, mint számtalan válasz-email bepötyögéséből. Úgy próbálunk a felszínen maradni, hogy folyamatosan reagálunk a bejövő levelekre, sms-ekre és Twitter-bejegyzésekre. Azzal, hogy állandó kapcsolatban vagyunk egymással, egyre passzívabban reagálunk a beérkező információkra, ahelyett, hogy kezdeményezőek lennénk a számunkra legtöbbet jelentő dolgokkal kapcsolatban. A tájékozottság és a kapcsolattartás hátránnyá válik, amikor a gondolkodás és a cselekvés helyét az információáradat kezdi betölteni.” (Scott Belsky)
Egész nap folyamatos küzdelmet folytatunk az értesítések csipogó és sípoló hangjelzéseivel. Minden sürgőssé vált, és úgy érezhetjük, valósággal dróton rángatnak bennünket. A gyors megoldásoknak, és a hétköznapok/munkánk során használt modern technikai csodáknak is meg kell fizetnünk az árát.
Az élet felgyorsult. A gépek, amiket alkotunk, sokkal hatékonyabban el tudják végezni helyettünk a munkát, amitől még több időnk jut a munkára, és egyre kevesebb a pihenésre. Vegyünk példának egy könyvelőt: régen minden egyes műveletet kézzel ki kellett számolni, azaz ugyanazt a munkamennyiséget, produktumot sokkal időigényesebb volt elvégezni. Ma egy ugyanolyan munkakörben foglalkoztatott, szellemi munkát végző alkalmazott néhány óra alatt elvégzi egy 50 évvel ezelőtti könyvelő teljes heti munkáját. Sajnos azonban a pihenőidő nem növekedett ezzel arányosan, mindössze a szombati munkanapok kerültek megszüntetésre. A következmény inkább az, hogy a példánkban említett könyvelő felé sokkal magasabb elvárásokat fogalmaznak meg az őt alkalmazó munkaadók, ma a hajdani dolgozók több heti munkájának elvégzése a mérce, aminek meg kell felelni. Az a nagy kérdés, hogy ez feltétlenül szükséges-e, nem lenne-e jobb az állandó teljesítmény növelés helyett a pihenőidő arányát növelni és ennek segítségével több időt tölteni családunkkal, szabadidős tevékenységeinkkel, vagy akár olyan jószolgálati munkák végzésével, melynek révén közvetlen környezetünket, vagy akár az egész társadalmat tudnánk jobbá tenni. Az elvárások állandó emelésével a saját dolgunkat nehezítettük meg, állandó robotolás lett az élet, sokkal több munka jut egy hétre, mint a számítástechnikai eszközök általános elterjedése előtt. Az ember állandó versenyfutásban van a vele szemben állított mérce teljesítésével, melyeknek egyszer már lehetetlen lesz megfelelni, közben pedig egyre kevesebb idő és lehetőség nyílik az élet apró örömeinek, a természet szépségeinek élvezetére. Ha nem adunk magunknak pihenőidőt, és megállás nélkül dolgozunk, az előbb-utóbb meg fog látszani a munkánk minőségén is. Ezért ajánlom, hogy amikor csak tehetjük, kapcsoljuk ki kicsit mobiltelefonunkat, fordítsunk időt magunkra, töltődjünk fel!
Készítette: Gudra Georgina és Illanitz Samu 8.c
Illusztráció: Pixabay
