Tükör

A jelenlegi koronavírus-járvány valóban egyedi jelensége az elmúlt jó pár évtizednek. Utoljára már kicsivel több mint egy évszázada került sor ilyen mértékű pandémiára. Azt is mondják sokan, hogy ez a 2003-as koronavírus-járványra is hasonlít, de szerintem jobb, ha ezt a vele egy súlycsoportba tartozó esetekkel hozzuk rokonságba.

Az esszé az alábbi szövegrészletre reagál:

„A világjárvánnyal akár új esélyt is kaphatna a világ arra, hogy magát újra rendezze. Kapott egy tükröt, amiben megnézhetné magát, láthassa mi az, ami igazán fontos, mi az, ami nem. Mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Ki az, akire a bajban is lehet számítani, és ki az, akire nem. A középkori járványok elpusztították fél Európát, de – legalábbis néhány országban – utat nyitottak a felemelkedésnek és megszületett a polgárság, a reneszánsz. Lesz-e új reneszánsz ebből a válságból? Megváltozik-e a viszonyunk a valósággal, embertársainkkal, a munkával, a tőkével, a haszonnal, az egészséges környezettel, az élettel?” (Péterfy Gergely)

Afelől semmi kétségem, hogy egy súlyos jelenség ne adna lehetőséget egy lehetséges gyökeres változásra, de annál inkább kételkedem benne, hogy ez a lehetőség teljes mértékben ki lesz használva az emberiség által. Semmiképpen sem gondolom, hogy a világ történelmében ez egy szimpla rossz eseményként maradjon meg, aminek nem lett semmi komolyabb következménye, hiszen nem ez látszik a múlt példáin. Az eddig élt emberekben és környezetükben mindig változtatás történt ilyen esetben, és ennek az oka elég valószínű, hogy annak az elméletnek a megdőlése volt, hogy nem történhet meg ilyen rossz velük. Európában senki sem számított egy olyan gyilkos járványra, mint a bubópestis, és bár hatalmas pusztítást okozott, a következmények együttesen pozitívnak mondhatók.

Egy tükör ritkán árt. Ha a lehető legobjektívebben, legrealistább szemmel tekintünk bele, akkor minden hiba észrevehető, akár kis erőfeszítéssel is, mert súlyos helyzetekben majd kiszúrják a szemünket a múlt téves dolgai. A társadalom ereje itt bukkan csak igazán ki, mert egy világméretű járvány után nem csak egy szűk réteg változik, hiszen nem csak ők szenvedték el a betegség rövidtávú következményeit. Ilyen módon minden ember úgymond kap egyet a fejére, és emiatt átállítódik a gondolkodása (kinek enyhébben, kinek radikálisabban). Érdekes, hogy ebben az esetben nincs olyan variáció, hogy a tükör görbe. Itt egyedül a látásmód okozhatja a silány összehasonlítási alapot. A berögzült meggyőződés arról, hogy minden rendben van, teljesen hasztalanná teszi a tükröt, hiszen azok az emberek, akik egy efféle álomvilágban élnek, nehezen rángathatók ki onnan. Mint egy étkezési betegséggel küzdő, annyira tévesen láthatja akár a világ magát, és a téves megítélés szükségtelen vagy akár hibás cselekedethez vezethet.

A középkori pestisjárvány tényleg élenjáró példa a pusztulás utáni fellendülésre. A vallás despotikus uralmának megtörése ki tudja, mikor jött volna el, ha nincs akkor egy ilyen szemfelnyitó katasztrófa. Talán ma is egy felvilágosulatlan társadalomban élnénk, ha egy pestismentes történelem lenne a hátunk mögött. Előfordulhat, hogy most is egy olyan helyzetben vagyunk, mint az akkori társadalmak: rossz úton járunk, és hiányzik valami, amire senki sem tudja rátenni az ujját, hiszen ez egy ismeretlen, ami csak bizonyos történés(ek) útján ölt gyakorlati valót. Lehet, hogy ez a világjárvány az út, vagy lehetőség efelé az ismeretlen, még nem ismert, de valószínűleg pozitív jövő felé. A szöveg a példájával rámutat, hogy igazából nem kell mindenkinek változáson átesnie, mert a változás sokszor olyan, mint egy járvány. Elég egyetlen gócpont, és idővel útnak indul, és sok embert magával ragad.

A járvány témája jó pár alkalommal megjelenik az irodalomban, és mindig negatívan. Annak ellenére, hogy pusztítónak van ábrázolva, egy bizonyos szemszögből viszont éppen a szöveg által is prezentált megújulási alapot jelenti, ami az ilyen művekben ez a lehetőség többnyire ki is van használva. James Dashner Az útvesztő című trilógiája is egy ilyen helyzetben játszódik. A történet előzménye csak az első könyv végére derül ki, ezért addig igazából csak egy rejtélyes játéknak tűnik. A második és harmadik könyvben viszont már a globális felmelegedés és egy agresszív járvány által rettegtetett világba kerülünk. Annak ellenére, hogy a körülmények milyen silányak, a szereplőkben az a különleges, hogy immunisak a betegségre, aminek következményében ők lesznek a megújulásra való lehetőség megtestesítői, és ez nem marad kihasználatlan.

Az irodalmi művekben viszont nem csak ilyen lehet egy járvány vagy betegség szerepe. Tekintsük példának Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című művét. A könyv fő cselekménye a következők: egy nő (Maud), aki éppen a Grand Hotelben tartózkodik, találkozik egy ködös kilétű férfival, aki a szobájában rejtőzik. A férfi a rendőrség elől menekül valamilyen ismeretlen és általa titkolt okból, viszont a menekülést meggátolja a karantén alá zárás. Ebben a történetben nincs nagy szerepe magának a tífusznak. Csak egy alakító tényezőként van jelen, ami a cselekmény helyét megadja (a Hotel karantén alá helyezése). Míg Dashner művében a történések mind kapcsolódnak a járványhoz, itt majdnem sosem esik szó róla.

Egy másik talán csak félig irodalmi példa a kilencedik művészet egyik alkotása, a The Walking Dead. Ez a képregény-sorozat, amelyből csináltak már egy kilencévados sorozat adaptációt, abból a szempontból nagyon hasonló Az Útvesztőhöz, hogy az egész történet ekörül a járványügyi vészhelyzet körül forog, és mindkettő egy disztópikus világban játszódik. Abban tér el egymástól a két szituáció, hogy míg Dashner alkotásában van egy egyértelmű jövőkép, addig a képregényben a szereplők cselekvései többnyire csak a túlélésről szólnak.

Az irodalomban legtöbbször elhagyhatatlan a karakterfejlődés, és minden ilyen témájú műben megtörténik a belső megújulása a szereplőknek. Ennek valószínűleg az az oka, hogy nagyon messze állna a valóságtól egy olyan kitalált, vagy akár korábban élt személy, akire egy ehhez hasonló stresszes, traumatikus helyzet ne lett volna hatással. Elképzelhetetlen, hogy egy ember számára fontos ismerőse, ha elhalálozik, ne legyen semmilyen hatással rá, hiszen ez távol áll az emberi természettől. És ha ez a változás, gondolkodásmódbeli váltás megtörténik, akkor az egy külső megújulást is eredményez.

Ezek a változások általában nem láthatóak előre, hiszen ki tudja, mit vált ki egy átlagemberből ez a konkrét szituáció. Minden különböző inger különböző cselekvést vált ki, és ezért nem lehet megmondani, hogy be fog-e következni egy teljes körű pozitív jellemfejlődés az emberiségben. A cikk szerzője is csak találgat, hogy merre fog továbbhaladni az ember. Jelen helyzetben el sem tudunk képzelni egy a mostanihoz valamennyire közel álló világot, ahol nincs olyan, hogy pénz. El sem tudjuk képzelni, hogyan lehet megszabadulni a kapitalizmustól emberbarát módon, mert abszurd kép az, amiben senkinek nem kell semmi, vagy ingyen megkapja.

Lehet, hogy a változás már elkezdődött oly módon, hogy rákényszeríti az embereket az új munkavégzési és tanulási lehetőségek feltérképezésére, ezzel utat nyitva új programötletek fele, amik hasznosnak bizonyulhatnak. Lehet, hogy pont az segíti a fejlődést elő ezen a területen, hogy a semmiből kell valami eredetit és működőt létrehozni.

Senki sem mondhatja biztosra, hogy ez milyen módon fog lezajlani. Annyi a biztos, hogy a valószínűsége magas, és meg is adatott a lehetőség rá.

Szerző: Kuknyó Guidó (10.a)

Fotó: Pixabay

Feladatkiosztás, koorektúra: Ujlaki Tibor