Candide és Martin velencei éjszakáikat egy szállóban töltötték. Minden este vitáiktól zengett a fogadó, két ilyen ellentétes eszme ritkán fér meg csöndben egy helyen. Pococuranténál tett látogatásuk után Candide azonban sokáig nem szólalt meg, folyamatosan törte a fejét, hogy miként lehet ilyen boldogtalanság a világon. Nem értette, hogy miért csak Eldorádóban lehetnek boldogok az emberek, és miért nem lehet úgy élni mindenhol, mint ama felettébb különböző vidéken. Utolsó reményét csak abban látta, hogy egyszer megtalálja Kunigundát, és akkor be fog bizonyosodni Pangloss mester mondata, miszerint ez a világ a világok legjobbika.

Egyik este, miután befejezték a vacsorázást a szálló vendégei, egy különös utazó érkezett. Candide, kíváncsi természeténél fogva, rögtön a koszos tányérokkal teli asztalukhoz invitálta az idegent.

– Jó napot kívánok, Candide vagyok, ő pedig itt a barátom, Martin. Kit tisztelhetünk személyében?

– Nevezzen csak simán realistának – Candide nem igazán értette, hogy ez a szó mit jelent, de nagyon érdekesnek találta, így hát tovább kíváncsiskodott.

– Mit gondol a világ jóságáról?

– Azt, hogy ott, ahol én voltam, nem létezik – e szavak kimondása után Martinnak felcsillant a szeme, és az eddig unalmasnak tűnő beszélgetés érdekessé vált számára. – Sok helyen jártam már, de eddig mindenhol csak nyomort, kesergést, ármányt láttam. Azonban a teljes földkerekségről nem tudok nyilatkozni, mert nem jártam még mindenhol, és ha az egész világról kérné véleményemet, az csak spekuláció lenne. Ezért nevezem magam realistának, csak arról mondok véleményt, amit már a saját két szememmel láttam valóságban.

– Nem lehet-e, hogy eddig csak a világ legrosszabb részein járt?

– Most jövök a gyönyörű palotában lakó velencei szenátortól, a híres-neves Pococurantétól. És tudja, még ő sem boldog, pedig neki meg van mindene: pénz, nők, óriási palota tele értékes tárgyakkal – így a realista. – Úgy vélem, hogy e földi boldogtalanság után már csak a remélt mennybéli boldogság mentheti meg az embereket a kihalástól.

– De mi van, ha az sem? Akkor kihal az emberiség? Ha Isten látja e sok boldogtalan életet, nem hinném, hogy valaha is feljutunk a Mennybe, ahol állítólag minden olyan jó és szép – Martin megszólalása a két férfit mélységesen felháborította, nem értették, hogy hogy lehet ennyire pesszimista életfelfogással élni.

– Az emberek nem halhatnak ki. Emlékszel Martin? Meséltem neked az Eldorádóban tapasztaltakról. Ha a világ minden másik részén ki is hal az emberiség, ott még akkor sem fog – Candide látta a realistán, hogy nem járt még a boldogság kútjánál, így hát neki is elmesélte azt, amit azon a vidéken látott.

– Holnap reggel első dolgom lesz hajóra szállni, és meglátogatni ezt a csodaszépnek ígért helyet, és ha tényleg így van, akkor a világ két részre oszlik számomra: Eldorádóra és a boldogtalanság helyére – a realista felállt az asztaltól és elbúcsúzott, és felment a szobájába a holnapi nagy útra készülődni.

Martin és Candide is felment a saját szobájukba. Candide azonban nem tudott elaludni, folyton a realista járt az eszében, így hát bízva abban, hogy Martin se tud aludni, átment a szobájába. Szerencséjére társa is csak forgolódott az ágyban. Pangloss mester tanítványa egyszer csak így szólt a pesszimistához:

– Ön szerint jó, ha valaki teljes mértékben realista?

– Még mindig jobb annál, ha valaki hamis eszményekkel hitegeti magát. Sőt annál is jobb, ha valaki mindig csak a legrosszabb dolgokat veszi észre, és nem akarja elhinni, hogy a világban van valami jó is – Martin e megszólalása után Candide elgondolkodott.

Talán, ha nem is teljes mértékben, de egy kicsit mindenképpen jó realistának lenni. Nincs semmi csalódás, összetört álomkép, csak az van, amit te látsz, tapasztalsz a jelen világából. Ha itt lenne Pangloss mester, ő is így gondolná? Vagy ő már tapasztalta, hogy ez a világok legjobbika? Kár, hogy ezeket már nem kérdezheti meg mesterétől a tanítvány.

 

Móricz Abigél (10. a)

*

Hétrészes sorozatunkban a 10. a osztály diákjainak írásait közöljük. feladatuk az volt, hogy Voltaire Candide című regényébe illesszenek be lehetséges, a szerző által meg nem írt fejezetet. A szövegekben csak az esetleg előforduló komolyabb hibákat javítottuk.

Köszönjük Ujlaki Tibor tanár úrnak az ötletet és a közreműködést!