Nádasdy Ádám (költő, műfordító, nyelvész, egyetemi oktató) olvasópróbáról érkezett az író-olvasó találkozóra október 21-én: a Katona József Színházban épp a Bánk bánt készülnek színre vinni, és az általa készített prózafordítást puskának használják majd a színészek.

Nem súgópéldány szövegének természetesen, az értelmezésben fogja segíteni a színháziakat a Nádasdy-változat. Korábban Szabó Borbála és Illyés Gyula is megpróbált már megbirkózni a feladattal, hogy saját korának igényei szerint formálja a darabot, ennek jegyében mindketten „beleírásokkal” egészítették ki a művet. Itt azonban alapvetően nyelvészeti megközelítéssel nyúlt a „fordító” a szöveghez. Fontos hozadéka a Nádasdy-féle megoldásnak a gazdag lábjegyzet, amely felhívja a figyelmet a Bánk bán szövegét terhelő számos előre- és visszautalásra, ezzel is segítve a darab megértését.

Talán egy pályázat hiányzik?

A prózai verziót olvasva az ember érzése az, hogy a darab esetlegességei még inkább előtérbe kerülnek. Ott van például a klasszikus probléma, hogy a negyedik felvonás végén senki nem kérdez rá (érdemben), ki is volt a gyilkos – így sor kerülhet az ötödik felvonásra. A néző tudja, ki a gyilkos, szóval előáll egyfajta Columbo-szituáció (lásd még: Bűn és bűnhődés) – Bánk összeroppanása azonban túl gyors ahhoz, hogy ennek értelme legyen. Talán ha a darab az ötödik felvonással kezdődne, majd ennek tudatában nézhetnénk a cselekmény kibontakozását…

Azt már Nádasdy fejtette ki, hogy a mai napig nem derült ki számára, kikre gondol Katona, amikor azt írja, hogy Petúrt azok koncolták fel, akiket Endre „az országba csődített”. Hasonlóan nem látta értelmét Tiborc megjelenésének, hiszen mindazzal, amit tőle tudunk meg, egy nádornak tisztában kell(ene) lennie. Bohózatszerű, ezért tulajdonképpen érthetetlen Izidóra esete is, akit Bánk Melindával folytatott vitája közben egyszerűen bezár egy másik helyiségbe, majd ottfelejti.

Jogos felvetések, és egy fordító mély és alapos barátságot szokott általában kötni a szöveggel, szóval ha ő sem találta a választ a sorok között az előbbiekre, akkor valószínűleg azok nincsenek is ott. (Személyes dilemmám, hogy vajon nem lehetetne-e elegánsabban/máshogy megoldani, amikor Bánk az I. felvonás 10-12. jelenete környékén kisajtókon közlekedve olyan jelenetek szövegeit is hallja, amelyekben nem szerepel. Talán egy pályázat hiányzik, hogy valaki nekilásson. Egy könyvkiadó vagy egy színház megrendelése. Egy dramaturg, akit nem érdekel a darab előtörténete. Talán annak a félelemnek a levetkőzése, hogy a klasszikusokat „nem bántjuk, nem poroljuk le”.)

A színházterem mintegy 120-130 nézőjének – úgy tűnt – mindenesetre szöget ütöttek a fejébe az előbbi gondolatok, és talán más szemmel fogják olvasni, jó értelemben véve kritikusan közelítenek Katona jó/rossz megoldásokkal teli, de kétségtelenül megkerülhetetlen darabjához. Lehet szeretni, lehet nem szeretni. Nem lehet azonban kimenni egy rejtekajtón, amikor „jön szembe” irodalom órán, és legfeljebb csak hallgatózni, mert a találkozás elkerülésével bizonyosan veszítenénk. No, de visszatérve az író-olvasó találkozóra:

*

Kiválasztottunk öt olyan mondatot, amire biztosan emlékezni fognak a találkozó résztvevői

„A mai olvasónak, úgy érzem, érdekesebb a családi szál.”

„Ottót megölni nem poén, az nem egy ellenfél. Ezért kell megölnie Bánknak Gertrudist, aki a háttérből mozgatja a szálakat.”

„A mondatok fordítása (tehát a jelentés megtalálása és átadása) volt a nehéz, nem a szavaké.”

„Négy-öt német fordítása létezik a Bánk bánnak, ezeket beszereztem és egymás mellé tettem fordítás közben a konyhaasztalra, mert az a legnagyobb.”

„Az édesapám, Nádasdy Kálmán az opera-változat Egressy-féle szövegét dolgozta át. Ha ma eljátsszák a rádióban, hogy Mint száműzött, ki vándorol…, akkor én a jogdíjai miatt kapok 8 forint 50 fillért.”

*

A Suliújság pedig az alábbi két kérdést tette fel a dedikálást követően, szóval tekintsétek egyfajta “bónusznak” őket és a válaszokat is.

– Említette, hogy a Bánk bán fordítása egyfajta „katalizátora” lehet a darab modern színházi feldolgozásainak. Érzi, hogy hasonló szerepe lenne a Shakespeare- vagy Dante-fordításainak is?

– Egészen más a helyzet, azok eleve megrendelésre készültek. Jobban benne is vannak a köztudatban, nem kellett értelmező módon hozzányúlni a szövegekhez. A Bánk bán viszont mára elhalványult.

– Rettenetes volt a kísértés a jóra, vagyis kigyomlálni a darabból a bohózatba illő pillanatokat, a következetlenségeket, javítani a hibákat?

– (Mosoly.) Jaj, nagyon nagy! Ezeket végül úgy oldottam meg, hogy a szöveget nem írtam át, de a lábjegyzetben ott vannak a megjegyzéseim.