Többek között a Magyar népmesék, a Macskafogó, a Mesék Mátyás királyról vagy a Vízipók, csodapók alkotóinak, a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermének animációiból láthattunk négy érdekes
Nem feltétlenül növelte a gombák iránti bizalmamat Orosz Gyula tanár úr fenti címmel megtartott előadása, bár állítása szerint Magyarországon már a 70-es években már sikerült
Benczúr András, a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium matematikusa 1987-ben végzett a Fazekasban, néhány évente visszatér előadást tartani. Ezúttal bemelegítésként felvázolta az MI-re (is) vonatkozó tipikus
Előadónk, Balogh Mirjána egy órai feladatként feladott idézetből kiindulva (“Másnak kölcsönbe, magadnak örökbe add magad!”) készítette el az önkép témáját a párkapcsolatok személyekre gyakorolt hatásainak
Wéber Gábor, a Magyar Televízió Formula-1 közvetítéseinek szakkommentátora, egykori túraaturó-versenyző az autóversenyzés királykategóriájának idén alapjaiban megváltoztatott szabályairől, és ennek következményeiről beszélt.
Kepes András (tényleg csak dióhéjban) évtizedek óta neves újságíró, rádiós, televíziós, író, újságíró, a Metropolitan Egyetem kommunikáció tanszékének alapító dékánja. Leginkább utóbbi szerepének (ez később
Magadra ismersz a generációs jellemzők alapján? című 2024-es cikkünkben már összefoglaltuk Steigervald Krisztián két első könyvének (Generációk harca, Generációk harca a figyelemért) legfontosabb állításait. Választ
A Kamarave és dialect kollektívák által a helyi önkormányzattal kezdeményezett, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel, a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel és a Pécsi Tudományegyetemmel közreműködésben létrehozott összművészeti